Belépés



Szavazás

Jelenleg nincs szavazás...

Sony Ericsson Vivaz: Video HD minőségben

A svéd-japán gyártó is előrukkolt a maga HD-videós okostelefonjávalk

 Sony Ericsson a napokban bemutatta Vivaz névre hallgató készülékét, mely a 2009 novemberében bejelentett Xperia X10-nek a követője, egyúttal pedig a 2010 első félévében forgalomba kerülő kommunikációs szórakoztató telefonok új termékcsaládjának második tagja. Eddig a hivatalos része a dolognak, de mi azért csendben hozzátennénk hogy: és a világ egyik (méltán) legsikeresebb érintőkijelzős Symbian mobiljának, a Samsung i8910 Omnia HD-nek az egyértelmű riválisa. 
Ugyanis a Vivaz ugyancsak Symbian alapokon nyugszik és természetesen érintőkijelzős modell, no és persze – mit tesz isten – még a HD videó képesség is jelen van benne, pedig a Sony Ericssonról köztudomású, hogy soha nem fektetett szinte semmi energiát a mozgókép fejlesztésbe. Persze a készülék megalkotásánál megint hibáztak egy nagyot, hiszen egyrészt jó sokat késtek vele, másrészt az egyetlen dolgot, amivel igazán felül tudták volna múlni a valóban kiváló Omnia HD-t, azt lehagyták. Igen, ez a Satioban is oly remekül teljesítő xenon vaku.

Forrás: mobilit.hu

 

 

Adatbázisunkban jelenleg 4420 db telefonhirdetés található.










További extrák:

Kamera
Bluetooth
GPRS Wap
EDGE
3G

MP3
Rádió
Bővíthető memória
Kinyitható
JAVA

Ajánlatkérés az üzletektől cseretelefon, vagy beszámítás esetére. Válaszd ki, milyen telefont szeretnél venni.






Adatbázisunkban jelenleg db tartozékhirdetés található.






Adatbázisunkban jelenleg db üzlet található.





legfrisebb telefonhirdetések


This is replaced...
This is replaced...